1. rész

„Ha csak az ajtóban állok nem jutok közelebb a célomhoz.” - gondoltam magamban. „Inkább haza megyek.” - sarkon fordultam és elindultam a szakadó esőben. Ám egy pillanatra megtorpantam….Valaki megölelt, de nem láttam, hogy ki volt az. Kezeim a testem mellészegezték az ölelő karok. Vak sötét volt, de az eső csak zuhogott, mintha dézsából öntenék. A szemem hirtelen megtelt könnyekkel.

-Miért? – kérdeztem halkan.

-Sajnálom! – válaszolt az idegen, távolról jövő hang. Bár a hang távolinak tűnt a forró lehelet mégis csiklandozta nyakam.

-Nem szép dolog beférkőzni valaki álmaiba.

-Tudom.

-Akkor mégis miért teszed?! – egyszerre volt kérdés és szidalom -  Hagyj békén Max. Nem akarom,hogy többet megjelenj az álmaiban.

-Furcsa, hogy pont egy olyan ember mondja ezt nekem, aki a szakadó esőben az én ajtóm előtt áll.

-Ez csak egy álom. Fel akarok kelni.

-Nem engedem Angel. – a nevem hallatára végig szaladt rajtam a hideg. Max hangja hirtelen elcsuklott, nyakamon egy könnycsepp csurgott le. Habár az én szemem is tele volt könnyekkel, mégsem én sírtam….Max volt.

Szemeim hirtelen kipattantak és át sietem a szomszéd szobába, ahol az álomban megjelenő személy még boldogan aludt. Csak néztem az édesen szendergő férfit. Magas volt, nem olyan hosszú barna haja, göndör tincsei kócosan pihentek a párnán, egy kettő pedig az arcát ostromolta meg. Az a gyönyörű arc, hosszú szempillái és szinte tökéletes szemöldöke szinte istenivé tették az arcát. Nem olyan nagy orra volt, de íve tökéletes és orra hegye akár egy manóé, majd tökéletes ajkai, amikről édes volt minden csók, amelyek még tökéletesebbé varázsolták a látványt,mikor beszél. Nem olyan mély hangját szinte most is hallottam, ahogy a fülembe suttogja a nevem. Habár nem egy bariton mégis, amikor beszél a hangja férfiasan és bátran cseng. Tekintetem ajkairól a nyakára vándorol, a bőre akár a hó, és selymes,illata pedig, mintha valami tavaszi kertben lennék, bár tudom, hogy leginkább a samponja miatt ilyen az illata. „Már megint nincs betakarózva?”- gondoltam, tettem egy lépést és a sötétben, megláttam a nem olyan kidolgozott, de mégis tökéletes testét. Bár voltak izmai Max mégse törekedett arra, hogy egy izom kolosszus legyen. Nem is tetszett volna izomtól dagadóan, hiszen 189 centis magasságához, jobban illett ez a vékonyabb alkat. Teljes testemben remegni kezdetem, amikor megláttam a Max hasán húzódó hosszú fehér heget. Nem bírtam türtőztetni magam és ujjaim végig szánkáztak a hosszú heg vonalán. Max nem ébredt fel éppen csak halkan felmordult egy kicsit.

-Nem ébresztelek fel, de ha még egyszer betörsz, az álmaimban az utcán alszol. – suttogtam és betakartam az álom huligánt. Majd visszaindultam a szobámba, de amint a küszöbön kilépetem mocorgást hallottam.

-Nem hagynád, hogy oda kint aludjak, ahhoz túl nagy a szived. – mondta rekedt hangon Max.

-Azt te csak hiszed. – érzékelve dühöm jól becsaptam az ajtót, mire Marie a ház harmadik lakója fél kómásan kirohant a szobájából. 

-Mi történt? – kérdezte a lány, oda mentem és nyomtam egy puszit a homlokára.

-Semmi baj, csak Max megint betört az álmomba. Menj vissza aludni. – Marie szófogadóan bólintott egyet és vissza ment, de közben tanácsként eldörmögte, hogy verjem meg, amin jót mosolyogtam. A trióban ő volt a legfiatalabb, alacsony törékeny lányka…vagyis kívülről annak látszik. Hatalmas barna szemei és azt az körül ölelő hatalmas szempillák őzike szemekre hasonlítanak. Hosszú, hullámos haja a fenekét csapdossa, ám éjszakára általában befonom neki, ha nem tenném valószínű reggelre olyan kócok alakulnának ki, hogy elbúcsúzhatna gyönyörű hajkoronájától. Vissza mentem a szobámba és lefekvés előtt megkerestem az órámat, ugyanis nagy mérgemben levertem. Megnéztem mennyi az idő…03:30 „Bazd meg!” – morogtam magamban,bár utálok káromkodni. De azt is utálom ha Max betör az álmomba. Próbáltam lehiggadni, ami csak úgy ment, hogy elszámoltam 10-ig legalább 10 nyelven. Az idők folyamán többször is bevált ha mérgemben nem akartam valamit vagy valakit a földel egyenlővé tenni. Kezdtem franciául, majd jött a mandarin…kell egy kis csavar bele aztán angolul, japánul, németül és itt jön a még nagyobb csavar ugyanis latinul is elszámoltam, itt már kezdtem lenyugodni, következett a magyar, koreai, török és végül olaszul. A „dieci” kimondása után teljes nyugalomban hajtottam volna, ismétlem VOLNA a fejemet amikor megcsörrent a mobilom. Ránéztem a kijelzőre: ISMERETLEN SZÁM.

-Jaj ne! -  morogtam, mert tudtam, hogy ismeretlen számról csak is egy valaki hívhat – Reggelt Black nyomozó, miben lehetek szolgálatára.

-Üdvözlöm Miss Moore remélem nem keltettem fel. – ez hülye kérdésvolt. Ki a halál van fent szombaton hajnali fél 4-kor? Black nyomozó a helyi rendőrség egyik fő fejese volt. Hatalmas termetéhez igazán jól passzolt a mackó dörmögéshez hasonló hang.

-Szerencséje van, épp most riadtam fel.

-Rossz álom?

-Gondolom nem álmokról akar velem cseverészni nyomozó.  -  mondtam kissé ingerültebben a szokásosnál.

-Igaz, sajnálom Miss Moore. Nem messze New York- tól volt egy kis balhé.

-Miféle balhé? – kérdeztem. A nyomozó gyakran játszott az idegeimmel és még harapó fogóval is nehezen tudtam belőle bármit is kiszedni.

-Egy Gabriell nevezetű férfi összeverekedett egy farkassal…egy olyan tudja milyen farkassal. – hiába látott már több véres helyszínt és került olyan helyzetbe, ahol a fegyverét is használnia kell, a vér farkas szót még mindig nem tudta kimondani, csak annyi, hogy farkas. Gabriell pedig az egyik arkangyal akire vigyáznom kell….illetve kellene, de mivel  Max az álmomban volt, nem éreztem a lelkét, sem azt, hogy netán bajban van.

-Ismerem őt, hol van most? – beszéd közben átbaktattam újra Maxhez és lehuppantam az ágyára. Keze automatikusan a derekam köré fonódott, de én megszorongattam az ujjait jelzés képen, hogy  ha nem takarodik el a derekamtól, nem csak szorongatni fogom az ujjait, de szép sorjában el is törögetem.

-A kórházban. – mondta holt nyugodt hangon Black nyomozó – A farkas pedig halott.

- Maguk bevittek egy arkangyalt a kórházba? – kérdeztem egyre ingerültebben. Ahogy Gabrielt ismerem nem nagyon fogja rejtegetni magát. Már alapból ahogy kinéz vonzza mindenki tekintetét. Magas,tökéletesen kidolgozott izmok, szőke, gyönyörű kék szempár, izmos kidolgozott felsőtest, gyönyörű, hibátlan bőr…nem beszélve a hatalmas szárnyairól. Hangosan kifújtam a levegőm és megszorítottam az orrnyergem hátha a dühöm ezáltal csillapodik – Nyomozó, miért nem ide hozták?

-A sebei súlyosak és…. – egy pillanatra elhallgatott – Az egyik szárnyát majdnem teljesen leszakította a farkas.

-Köszönöm, hogy értesített nyomozó, az egyik lakótársammal elmegyünk a kórházba és elhozzuk. Itt jobban megtudom majd gyógyítani.

-A farkas kolléga vagy a férfi kollégával érkezik? – kérdezte Black nyomozó, a hangjában szinte túlcsordult az izgalom és kíváncsiság. A farkas kolléga Marie volt, akitől Black nyomozó nem kicsit parázot.  Egy édi kislány, de ha átváltozik egy szörnyeteg.

 -Férfi kolléga. De nyomozó megmondtam már, hogy nem kolléga, csak Max és Marie.

-Elnézést! A kórházban várom önt és Mr…?

-Mr Flier…Max Flier.

-Szóval,akkor Mr Flier-t. - elkértem a kórház címét, elköszöntem és letettem. Max majdnem vissza aludt, amikor megráztam.

-Kelj fel! Gabriel kórházban van. – mondtam miközben az éjjeli szekrényére visszatettem a tollat és a papírt, amiből letéptem egy kis darabot a kórház címével.

-Mi? Miért? – az álom szinte kipattant a szemeiből. De jó neki…én még mindig hulla voltam.

-Egy vérfarkas megtámadta, valószínű, hogy megakarta ölni.

-De miért?

-Szerinted tudom? Majd elmegyek körbekérdezni a város falkájánál, de most először hozzuk haza az angyalunkat.

-Marie?

-Alszik, had aludjon. Sietünk, közeli kórházban van….Remélem. – mondtam és témát lezártnak tekintve felkeltem, de Max elkapta a karom és magához rántott. Megcsókolt, nyelve csak úgy ficánkolt a számban, egy kósza perce belefeledkeztem a csókba, én is behajtási engedélyt kértem a szájába a nyelvemmel, de gyorsan összeszedtem magam és behúztam neki egyet, hogy értse mi is a csízió.

-Miért tagadsz meg magadtól, mikor érzem, hogy te is akarsz?!

-Mit kezdjek egy szárnyatlan angyallal? – tudom kemény volt, de hatásos. Elengedte a kezem és kikelt az ágyból. Régen egy letaszított angyal jött New York-ba, akkor még nem ismertem Max-et, csak hirtelen megéreztem az erejét, ő is őrző volt, de ő nem az arkangyalokat védte, hanem az őrangyalokat. Egyszer egy letaszított meg akarta ölni egy kislány őrangyalát, de Max megvédte, sajnos a szárnyai bánták. Az ereje ugyan megmaradt, mint számtalan heg a testén, de nem lehetett többet őrző csak egy szárnyatlan angyal. Én is az vagyok, mármint angyal, a szárnyaim még tökéletesen funkcionáltak, de el tudtam őket rejteni a kíváncsi szemek elől.

A szekrényemhez érve gyors kivettem az első ruhadarabot, amit találtam. Egy szürke bő melegítő nadrág, fehér sport zokni, és egy hatalmas póló. Lerohantam, Max már várt az ajtóban, ő se vitte túlzásba, a pizsoma nadrágnak funkcionáló bő, fekete tréning nadrághoz felvette a fekete pólóját,amit tőlem kapott tavaly karácsonyra….a felirat a pólón teljesen ráillett: Ha az izmom nem is az IQ HATALMAS! ….ez igaz volt rá. Nem bírtam a polcon hagyni. Pluszban még felvett egy fekete lábujjas papucsot.

-Jó a pólód. – dicsértem meg, hátha elfelejtette az előző beszólásom.

-Kösz, angyalom! – mondta hangosan egy oltári nagy mű mosoly kíséretében…ezek szerint nagyon a szívére vette.

-Vezetsz vagy vezessek?

-Vezetek. – és nem csak, hogy nagyon a szívére vette még irtózatos mérges is. Ha ketten megyünk valahova, mindig próbálja kihasználni az alkalmat, hogy elcsábítson és olyankor mindig hagy vezetni, mert tudja, hogy az útra koncentrálok és kedvére tapizhat. De most nem érdekelte. Kimentünk a dzsiphez, amikor beszálltam a tekintetünk találkozott láttam a szemében a düh és a csalódottság egyvelegét, amit némi szomorúság fűszerezett. Azt hiszem ha haza értünk jár neki egy alapos bocsánat kérés és valami kis engesztelés, ami tuti az lesz, hogy az ágyában kötök ki. De most nem ez a lényeg, koncentrálnom kell az arkangyalomra.

Az út rettentő hosszúnak tűnt a néma csend miatt. Max nem szólt hozzám egy árva szót sem. De ha nem állítom le tuti jött volna a csábítós dumája, amitől a bugyiba olvadok. Hiába vagyok szerelmes belé és ő is hiába szeret őrzök nem szerethetik egymást…sőt állítólag az őrzők senkit sem szeretnek. A kórházba érve azonnal a nővér pulthoz rohantam, ahol egy félig kába alacsony kis tömzsi nővérke állt. Úgy látom Gabriel itt járt. 

-Hello! Robert Black nyomozót keresem! – mondtam sürgetően. A kis nővérke fátyolos tekintettel rám nézett és bazsalygott. Istenem csak egyszer kapjam el Gabrielt egy kanál vízben fojtom meg. Többször jártam már így, hogy miatta szorult a hurok. Egy nő majdnem autó elé ugrott miatta, mert Gabriel rá villantotta csábos mosolyát. –Hagyjuk megkeresem magam. Max te maradj itt. – a fiú bólintott és leült a nővér pult elé a fehér székre. Elindultam a hosszú folyosón, de jobb ötletem támadt. Rákapcsolom magam Gabrielre úgy talán könnyebb lesz. Beszaladtam egy üres szobába és magamra zártam az ajtót. Becsuktam a szemem, a szárnyaim kicsapódtak oldalra, sikerült is levernem valamit és próbáltam ráhangolódni. Először Max-et találtam meg, éreztem a lelkében a fájdalmat. Kicsit bele furakodtam a gondolataiba, de észrevett és könnyedén kizárt. Körülötte az éppen megszülető babák őrangyalai sorakoztak. Amint megszületett egy baba az angyal mellé csapódott. Végre megtaláltam az angyalom…de várjunk csak, nincs a kórházban, de akkor hol van?!

-Gabe hallasz engem? – kérdeztem a fejében – Ha igen bólints. – mivel távol vagyunk egymástól a sima telepátia itt mit sem ért. Gabriel bólintott. Ez jó jel, ezek szerint hall engem. – Veszélyben vagy? Ha igen bólints. – nem tudom, hogy az ereje fogyott el vagy elájult, de tudtam, hogy veszélyben van, mert egy új erő hullám csapott meg, valami nem angyali, valami gonosz. Lekötözték, hogy ne mocorogjon, lelkem a testébe küldtem, ha most rám nyitna valaki, azt hiszem kicsit besokalna, ilyenkor a hajam égnek áll, mintha vízben lennék, a ruhám is ugyanígy mozog, a szárnyam pedig fehéren szinte már nem is fénylik, hanem izzik. Kinyitottam a szemem, de most Gabe szemével láttam a világot. Egy pincében volt, meg kötözve, tökéletes arca teljesen össze van vágva, megannyi penge táncolhatott a mellkasán is, hiszen az is tele a már begyógyulni kezdő sebekkel. Meg mozdítottam egy kicsit a vállát, hogy érezzem a szárnyait, még megvoltak, de a bal szárnya megsérült és összekötötték. Szája kipeckelve, kezei szárnyához kötve, lábai pedig a székhez. Megpróbáltam elfordítani a fejét, hogy jobban megnézzem a helyszínt, de korom sötét volt. Egyszer csak a sötétből egy hatalmas fekete mancshoz hasonlító kéz simította végig az arcát és tépte kis szájából a pöcköt.

-Szervusz Angel! – köszöntött ez mély, szinte morgásnak tűnő hang.

-Honnan tudtad, hogy én vagyok? – Gabriel helyett most én beszéltem.

-Szerinted nem veszem észre, hogy az arkangyal szinte émelyítően édes félelem illata, egyszeriben undorító és orrfacsaró kíváncsi bűzzé változik?!

-Ki vagy?

-Számít ez valamit? – kérdezte a hang, egyre idegesebb lettem, de hangomban próbáltam nyugalmat csempészni.

-Nekem számít, az én arkangyalom haldoklik előtted.

-A te arkangyalod?

-Én vagyok az őrzője.

-Tudom én azt nagyon jól kedves. De árulj el nekem valamit…Mi is történik ha én a te drágalátos arkangyalod…esetleg megölöm? – hangja kezdett egyre emberibb lenni, a mancs pedig kézzé vált. Hosszú ujjak fonódtak Gabriel aranyszőke hajába.

-Ha az egyik arkangyal meghal – kezdtem halkan – Vagy talán elveszti a szárnyát, az apokalipszist idézhet elő. Az arkangyalok feladata a bukott angyalok eltávolítása a Földről. Ha ő most meghal, az súlyos következményt vonhat maga után. Remélem nem akar bukott angyalokat szolgálni.

-Jaj kedves, én csak a munkámat végzem. De nem vagyok semmilyen alku ellenzője. Ha jobbat ajánlasz a munkaadómnál, talán szabadon engedem a szépfiút.

-Ezt úgy gondolom személyesen kéne megtárgyalnunk. – mondtam, egyre jobban kezdtem megszokni Gabriel csilingelő hangját.

-Rendben kedves! Holnap akár együtt is ebédelhetnénk.

-Rendben. Hol és mikor? –kérdeztem, az erőm egyre jobban fogyott, sose voltam még ilyen sokáig valaki testében, kezdtem gyengülni, azt hiszem ezt a képességem fejleszteni kell.

-Legyen mondjuk fél 1, küldetek érted egy kocsit.

-Nem szükséges van sajátom.

-Akkor reggel egy futárral elküldöm a címet. Addig életben hagyom a te kis angyalod. – mondta és itt nem bírtam tovább, kiszakadtam Gabe testéből, még hallottam ahogy hangosan felüvölt a fájdalomtól, amíg a testében voltam semmit nem érzett, csupán csak lebegett. Izzadtam, de közben a dühtől és a félelemtől, hogy elvesztem az egyik angyalom vacogtam és remegtem. Mivel jártányi erőm nem volt, hogy felkelljek és kinyissam az ajtót maradék erőmmel Max fejébe másztam. „Törj be és vigyél haza!” – mondtam a fejében. Max gyorsan berúgta az ajtót és a karjaiba vett. Hallottam, hogy mond valamit és azt is, hogy a nyomozó kérdezget, de válaszolni nem tudtam. Urrá lett rajtam a sötétség, vagyis elájultam. Mikor felébredtem a kocsim hátsó ülésén zötykölődtem. Felültem, de a fejem úgy zsongott, hogy jobbnak véltem ha vissza fekszem. Egy apró kis kéz simogatta a vállam és egy másik a hajam.

-Marie mit keresel itt? – kérdeztem rekedten. Hangom nőiessége szinte bántotta fülem, hiszen hosszú ideig férfi hangon beszéltem.

-Max szólt Ben bácsiéknak, hogy jöjjenek érted. – mondta halkan Marie.

-Hol van Max? – próbáltam felülni, de Marie nem engedte.

-Mögöttünk jön. – a fáradtságtól nem bírtam válaszolni, csak elaludtam Marie ölében.

Mikor újra felébredtem már az ágyamban voltam. Gyorsan az óra után kaptam, hogy megnézzem mennyi az idő fél 11. A futár a címmel már biztosan járt itt. Kirohantam a szobámból le a nappaliba, de ott senki nem volt, a nappalin keresztül berohantam a konyhába Max álmosan ücsörgött a konyhapultnál a kávéja felett. Egy kis borítékot szorongatott. Oda mentem hozzá és megérintettem a vállát, mire akkorát ugrott, hogy én is megijedtem. 

-Jesszus Angel, ez muszáj volt? – mondta ingerülten, itt nem segíthet más csak a jól bevált bocsi ölelésem. Kezeimet Max dereka köré fontam, fejemet a mellkasán pihentettem – Ez nem fog bevállni. – B terv, mélyen a szemeibe néztem, majd megcsókoltam. Tudtam, hogy ezzel csak rossz fát teszek a tűzre, de ha máshogy nem hajlandó normális hangnemben beszélni velem, akkor átváltok nehéz tüzérségbe. Mondjuk jól esett most ez a csók. Kezeit arcom köré fonta, mintha csak beakarna szippantani, nem távolodtam el, pedig éreztem, hogy jócskán meghallattam a megengedett csók mennyiséget. A nyelve vadul kereste a nyelvem,hogy játszani tudjon vele, de nem engedtem, kicsit elhúzódtam, nem bírtam sokáig türtőztetni magam és újra csókba kezdtünk. Most az én nyelvem volt a kezdeményező, de ezúttal nem vadul válaszolt, csak masszírozgatta a nyelvem, közben kezeink kicserélődtek és immár az én kezem pihent puha arcán és ő fonta körbe a derekam. „Állj!!!!!” üvöltöztem magamban. De hiába, nem tudtam megszökni a puha ajkak rabságából. Még egyszer vettem egy nagy levegőt és belesuttogtam a szájába, hogy vége.

-Bocsánat kérés elfogadva. – lihegte és szemében újra boldogság csillant meg.

-Remélem is, mert több ilyen nem lesz. De mi az a boríték? – bár tudtam, hogy mi mégis még nem akartam senkit bevonni az akcióba. Ez saját probléma.

-Fogalmam sincs, csak a neved van rajta.  – kikaptam Max kezéből a  levelet és leültem az étkezőasztalhoz. Remegő kezekkel kibontottam a borítékot, amiből egy cetli hullott ki és egy kisebb fotó. A cetlin a megadott cím volt, a betűk szépen íveltek voltak, a papírról, mintha kölni illata csapta volna meg az orrom. Ismertem a papíron lévő címet, egy kis étterem volt New York belvárosában. Tipikus újgazdag hely volt, bár nagy számban nyüzsögtek ott természet feletti lények is. A fotón pedig Gabriel volt, ha jól vettem ki egy pincében kötözték meg, hogy még jobban megszégyenítsék pucérra vetkőztették, a felsőtestén alvadt vér volt, ahogy az arcán is. Borzasztó volt így látni őt. Gyors felmentem a szobámba és feltárcsáztam a további 7 arkangyalom számát, hogy megkérdezzem jól vannak e. Egyikükkel sem volt semmi probléma. Mindenki boldogan élte életét, megkértem őket, hogy amint van valami baj azonnal jelezzenek. Előkaptam a fegyverem, amit csak végszükség estében használok és most végszükség volt. Úgy gondolom teakwando tudásom vérfarkasok ellen semmit nem ér. Bármilyen nagylánynak érzem magam, angyal vagyok…ez egy vérfarkas szemében: reggelire elfogyasztott müzli szeletet jelentett. Szóval fegyver nélkül odafent új örző után nézhetnének. A fegyveremet megpakoltam ezüst golyókkal, a biztonság kedvéért raktam még töltényt a táskámba. Háromnegyed 12 , ha pontos akarok lenni gyorsan el kell indulnom, de kitudja, hogy a belvárosban most milyen a forgalom. Gyors magamra kaptam egy térd fölé érő kis lenge fekete szoknyát, egy 8 centis magassarkút, ami feldobott gyorsan 180 cent fölé, és egy kis halvány kék, szinte már fehér lenge inget, ami alá bátran pakolhattam a fegyverem. Hajamat pedig gyors kis kontyba gumiztam.

-Hova készülsz? – lepett meg a bejárati ajtóban Max.

-El. – válaszoltam sietősen.

-Még jó, hogy felöltöztem így mehetünk együtt.

-Max, te most nem jössz.

-Miért?

-Csak! – mondtam kissé ingerülten. Komolyan mondom ha még egyszer megbántom vagy valami, tuti kiharcolja a béke szexet.

-Angel, ne akard, hogy a fejedbe kutassam ki a választ.

-Majd jövök Max! – mondtam és nyomtam egy puszit az arcára, ebből tuti békítő szex lesz.  De most nincs időm elmesélni a dolgokat, meg kellett mentenem Gabrielt. 

-Bazd meg! – mondta és rám csapta az ajtót. Szívem szerint vissza mentem volna és töviről hegyire elmeséltem volna neki mindent, de most szorongat az idő cipő és Gabriel halála nagyon nagy és nagyon rossz dolgokat idézhet elő, nem beszélve a  8 arkangyal közötti kapocs megszakadásáról.

-Sajnálom Max! – motyogtam a kocsiba ülve. Beindítottam a motort és elindultam a megadott címre. Hál’ istennek a belvárosban elkaptam egy igen jó zöld hullámot így csak 10 percet késtem. Gyorsan leparkoltam az étterem előtt, fegyveremet a pisztolytáskámba dugtam, ami eléggé kényelmetlen volt, a melltartó pántom feszt kiakasztotta, ahogy egymáshoz dörzsölődtek, de nyár van és a lenge ing alá, most nem vágytam egy trikóra vagy pólóra. Gyorsan besiettem, volt időm megtanulni magassarkúban szaladni, ezért sem féltem azt felvenni. Egy magas fekete férfi állt az ajtó előtt valószínű engem várt, mert ahogy odaértem hozzá mélyen meghajolt és a karját nyújtotta.

- Miss Moore a gazdám már várja. – mondta alázatosan a kísérőm.

-Sajnálom, hogy késtem. Szólítson nyugodtan Angel-nek.

-Én Dorian vagyok! De azt hiszem jobb lesz ha bemegyünk a gazdám nem szereti ha megváratják. Szabad a karját? – nyújtotta felém újra a kezét Dorian.

Beléptünk a luxus étterembe és egy apró bár felé vettük az irányt.